A Teknyőkaparó az egykori dél-alföldi jövendőmondó, táltos, tanyai próféta vagy garabonciás.
„Alighanem a fiam volt az utolsó ember, aki látta a Teknyőkaparót. Persze sokan emlegették később is, de csupán régi jóslatokat ismételgettek a nappali rablókról, fekete seregről, lőcstelen szekerekről meg a világvégéről, hogy akkor jön el, mikor nem lehet majd megkülönböztetni a nyarat a téltől, a férfit a nőtől, mikor az emberek a nyílt utcán üzekednek, mint az állatok, és amikor se nem születik, se nem hal, a legöregebbek is csak gyerekkorukból emlékeztek rá, negyvennyolcból, amikor megjósolta a vereséget, meg a gyászos gyümölcsöt termő tizenhárom bitófát. Akkor mondta azt is, hogy lőcstelen szekerek száguldanak majd az utakon és postakocsi helyett vasszekérre ülnek az utazók, meg hogy füstlyukak helyett kőkémének lesznek a házakon, és ez mind be is következett.”
A Teknyőkaparó apokaliptikus látomása szárnyra kelt, évtizedeken át ismételgették: „nemsokára lőcstelen, ló nélküli szekerek száguldoznak majd az utakon, nem húzza ló, mégis szalad. Lösznek vasparipák, a nagy fehér ló szügyig jár a vérbe, össze lösz fűzve dróttal a világ. A gyerökeink mög majd látják a vasmadarakat röpülni”
Apokaliptikussá növekvő látomása pedig ekképp mutatkozik meg: „nappali rablókról, fekete seregről, lőcstelen szekerekről meg világvégéről, hogy akkor jön el, mikor nem lehet majd megkülönböztetni a nyarat a téltől, a férfit a nőtől, mikor az emberek a nyílt utcán üzekednek, mint az állatok, s amikor se nem születik, se nem hal.”
A jövőlátó Teknyőkaparónál racionálisabb a Prédikátor, aki földhözragadtabb módon így üzen a jövőnek: „az ismeretek és a technika fejlődése gyorsabb, mint az emberek tudásának és erkölcsének gyarapodása, és míg a tudomány gőzmasinán száguld, sőt repül a végtelen lehetőségeket mutató jövőbe, a nép iskolázatlan fiainak észjárása parasztszekéren döcög (…) Elszakadóban vagyunk a természettől, s hiába vágyunk vissza eredeti állapotunkba, utunk egy irányba megy, nem fordulhatunk vissza”