NAGYON FONTOS HÍR !!!

Pandémia

A WHO titokban elfogadtatta a "NEMZETKÖZI EGÉSZSÉGÜGYI ELŐÍRÁSOK" módosítását


Jelenleg beszélget Roger Bittel Andrea Staubli, svájci ügyvédnővel a WHO-szerződésről és a "Nemzetközi Egészségügyi Előírások" módosításáról:

Az már egy héttel ezelőtt világos volt, hogy a WHO-szerződés a 77. ülésen nem lesz megszavazva. Ezzel a WHO idén novemberben fog ismét bepróbálkozni, ha nem sikerül, akkor pedig 2025 májusban.

Az ügyvédnő elmondása szerint azonban a "Nemzetközi Egészségügyi Előírások" módosításának elfogadását, amely lényegesen veszélyesebb, mint az új WHO-szerződés, tegnap (2024. június 1.) este 22 óra után mégiscsak keresztülvitték.

Késő este lezavarták a szavazást és elfogadták a legújabb verziót, ami a tegnapi dátummal készült el, és amelybe az utolsó pillanatban olyan dolgokat foglaltak bele, amelyek eredetileg az új WHO-szerződésben szerepelnek.

Olyan hírek is fülébe jutottak az ügyvédnőnek, hogy megfenyegették, illetve megzsarolták azoknak az országoknak a küldöttjeit, akik nem akarták aláírni a módosítást.

Elvileg, jogi szempontból érvénytelen a módosítások elfogadása, mert a tagországoknak 4 hónappal a szavazás előtt joguk van tudni, mi mindent tartalmaz a dokumentum, de a jelek szerint ez a WHO-t cseppet sem érdekli.

https://apps.who.int/

Beszélgetés Andrea Staublival ABF Svájc – Az IGV változásai komolyak – 2024. június 2.

https://dlive.tv/

Részlet a tegnapi (2024. június 2.) beszélgetésből Roger Bittel és Andrea Staubli, svájci ügyvédnő között:

Andrea Staubli:

"...És az az új ebben az új "Nemzetközi Egészségügyi Előírások"-ban, hogy az úgynevezett releváns egészségügyi termékek körét jelentősen kiterjesztették. Kimondják, hogy mi a WHO számára, és ezzel minden állam számára az úgynevezett "relevant health products", vagyis a releváns egészségügyi termékek. És ezeket kell használni ha egy krízis jön, ha egy pandémia jön, vagy ha egy lehetséges pandémia jön. Akkor ezeket a termékeket kell alkalmazni. Felolvassam röviden? (Roger helyesel)

Gyógyszerek, oltóanyagok, diagnosztika, orvosi termékek, vektorkontroll-termékek, személyes védőfelszerelések, fertőtlenítő termékek, segédeszközök, ellenszerek, sejt- és génalapú terápiák és egyéb egészségügyi technológiák.

Szóval benne szerepelnek az "oltóanyagok" és benne van a sejt-és génalapú terápiák is, amiket aztán alkalmazni kellene. És hogy ez most azt is jelenti-e, hogy az embernek az akarata ellenére egy génterápiát kell kapnia?

 

 

Ha tetszett ez a cikk, talán fontolóra vehetné, hogy adományozzon.
Teljesen önkéntesen dolgozunk. Kérjük, segítse munkánkat.

  • Szerző: Internet