Helyszín: Moszkva tér, a ’80-as évek eleje, reggel 6-7 óra tájt. Két drabális talpas-tenyeres rendőr kiszemelt bennünket a barátommal és nagy peckesen közeleg felénk.
A láthatóan vidékről fölvezényelt rangidős fakabát előírásszerűen tiszteleg, majd erős tájszólással megszólít: Jó reggelt, személyi igazolványt kérek! Ugorjon ki a zsebéből, dobja el a cigarettát és álljon vigyázzba, ha magával beszélek! Lakcíme, anyja neve, születési ideje stb.? Mi az, magának még nincsen munkahelye? Na, akkor igyekezzen az iskolába, mert így nem is lesz soha, oszt akkor mehet Tökölre, egy átneveléssel egybekötött munkaterápiára!
Óhatatlanul is ez az akkoriban napi rutinnak számító suhanc kori emlékkép jut eszembe, amikor elnézem ezt a rengeteg őrjöngve tomboló fél-kromoszómás hülye gyereket a Tv-ben. Akik, ahelyett hogy iskolába járnának és valamilyen hasznos szakmát tanulnának, most már napi szinten hivatásszerűen űzik a munkakerülést, az agresszív hőbörgést és az anarchiakeltés egzakt tudományát. A hagyományokhoz híven, csupa jérce mellű, göndör hajú, raccsolva óbégató, mindig mindenre ráérő tápszeres mamahotel és egyetem lakó majom, aki egy jó kis balhé kedvéért, szinte bármire kapható. Sajnos az idő múltával a nácikkal és a kommunistákkal kapcsolatos kollektív emlékezetünk egyre jobban elenyészni látszik.
Pedig, nem ártana észben tartani, hogy mindkét gyilkos ideológia egy tőről fakad és mindkét bűnbanda megbízhatóan garantálja a biztos pusztulást. Ezek alapból gyilkos hajlamúak és mindig akad köztük egy bizonyos kisebbség, amely egyetlen füttyszóra szemrebbenés nélkül képes ölni, ha azt büntetlenül megteheti. A többségük pedig (tisztelet a kevés kivételnek) diszkréten félrenézve asszisztál az élcsapat vérengzéseinek. Majd a legyilkoltak vagyonának szétosztása után, lelkesen ünneplik a dicső forradalom konszolidációját. Tehát, nincs abban semmi meglepő, hogy a látszólag két ellentétes terrorcsapat amúgy remekül elvan egymással. Hisz mindketten tömeggyilkosság és rablás szakirányon végeztek és csak apró lelki nüanszok döntötték el, hogy melyik éppen miért szereti agyonverni, vagy halomra gyilkolni a normális embereket: etnikai, vagy ideológiai alapon.
Mindezt most abban a kontextusban tekinteném át, hogy a mai halad-ár Lenin-fiúk és SA-legények körében mostanában nagy divatja lett falkába verődve hősiesen megrohamozni a magyar miniszterelnök rezidenciáját. A nagy forradalmi hevületben az sem szegi kedvüket, hogy van ott valami kordonféle is fölállítva, amit kifejezetten a tornából fölmentett belvárosi szúnyogcsődörök számára tettek oda –, de, hát az mégse egy Atlanti-fal, ugyebár. Úgyhogy a fizikai korlátaikat végletekig feszegetve, most már teljesen rácuppantak erre a sportélményre.
Gondolom, minden egyes ádáz roham után, mindig azt képzelik magukról, hogy ők most halált megvető bátorsággal megrohamozták a Téli Palotát, földig rombolták a Bastille-t, vagy München utcáin megdöntötték a Weimar-i Köztársaságot. Arról az orgazmust okozó exkluzív élményről már nem is beszélve, ha a harcok hevében esetleg sikerül néhány rendőrnőt bő nyállal leköpni, paprika spray-vel lefújni, jól bokán rúgni, vagy csak jól le kurva anyázni —, főleg teljesen büntetlenül.
A baj csak az, hogy sem a kordonbontás, sem pedig a randalírozással egybekötött forradalom nem egy népszerű tömegsport mostanában. Ugyanis, a masszív éhezéstől auschwitzi fogollyá soványodott magyar emberek mostanság inkább a bevásárló központokban, a trendi éttermekben, a kondi termekben és a wellness-szállodákban szeretnek szédelegni. Már amennyiben magunkévá tesszük a 6 millió koldus országáról szóló liberális narratívát. Meg aztán, legalább még egy valamire való egypetéjű Greta Thunberg-klónt is baromira nehéz találni, ebben a siralmasan gyenge újonc felhozatalban.
Úgyhogy, a szegény moslék szájú Pankotai Lilinek egyelőre egyedül kell tartania a frontot a barikádok élén a noÁr művésznévre hallgató „Cica atyával” egyetemben. Bár, ahogy elnézem, előbb-utóbb a mi angolkóros Lilikénk is a brüsszeli vigyorgóban, vagy az ENSZ Közgyűlésében fog kikötni, ahogyan a többi szellemi fogyatékos is.
A luxus komcsiknak egyébként régi mániájuk az oktatási reform, de főleg a történelem hamisítás. Amit, az idők szavát meghallva, mostanság úgy képzelnek el, hogy a libsi tanerők bróker fizetésért cserébe, fele annyiért dolgozzanak, mint eddig, továbbá minden tanár azt taníthassa az óráin, amihez éppen kedve, vagy tehetsége van. De természetesen az már kizárólag csak az Orbán pufi hibája, ha a saját érdekükben fölhergelt és fölhasznált lelkes „kisdiákok” és/vagy megrögzött egyetem lakók csak GPS-sel találnak föl a Várba és persze az is, ha netán halvány fingjuk sincs róla, hogy mondjuk ki volt Arany János, vagy Mikes Kelemen.
Amúgy meg, ha nálunk tényleg olyan rettenetes diktatúra volna, mint ahogyan azt habzó szájjal óbégatják, akkor a bősz forradalmárok most nem győznék siratni a kivert fogaikat meg az egyik szemüket, továbbá az ország egyetlen egyetemére sem tehetnék be többé a poros lábukat.
Remélem, eléggé tömör és lényegre törő voltam?
Halálra szívatott, mezei magyar adózó baromként (bocsika: humánerőforrásként) azt én is aláírom, hogy régi szokásokhoz híven, disznófejű nagyuraink most is egy zsiványok tanyáját meg egy komplett túlélő tábort csináltak a hazánkból, ahol, ha nem vagy eléggé szemes és gátlástalan, jobb, ha fölhagysz minden reménnyel. Mindennek szenvedő alanyaként, az a legnagyobb halálom, amikor a rengeteg itthon tenyésző parazita mellett, a hosszú évek óta „külföldre szakadt hazánk fiai és lányai” szörnyülködnek a legjobban az itthoni infernális viszonyokon. Jól ismerem ezt a fajtát, hisz a saját csonka családomban is akad egy pár belőle.
Tudják, ezek azok a Hofi által is oly találóan kifigurázott oda-vissza magyarok. Én, az immár 42 éves hugicám lévén speciel azzal a fajtával vagyok megáldva, amelyik jó tíz évvel ezelőtt, csapot-papot, bratyót és idősödő édesszüléket hátra hagyva, a dús gazdag Angliába menekült fejvesztve, a jobb élet reményébe. Azóta is egy puccos étterem konyháján gürizik és a fél minimál bére (kb. 700 Font) simán rámegy az albérletre, mivel a szintén magyar férje ura azóta szépen totál kisemmizte. Úgyhogy, most simán elvárja tőlem, hogy még én sajnáljam őt, innen a pokol tornácáról!
De amelyik „frissen menekültnek” egy kicsikével is jobban megy a sora, a kezdeti „mikró adományok után”, ma már az is pont messziről leszarja az őt keservesen fölnevelő öreg szülőit. (Mer új élet, új haza, új család meg minden.) De a legnagyobb kedvenceim, az 50-60 éve megpattant „menekültek”, akik életük végső határán mindenféle kórsággal küszködve, nagy hirtelen emésztő honvágyat éreznek, és nem győznek haza cuccolni az óhazába. Jó magam is nem eggyel találkoztam, aki dús gazdagon és a miénkhez képest mesés nyugdíjával fölvértezve, egyik napról a másikra, repatriálta magát és nem győzött turkálni a méreg-drága belvárosi ingatlanokban meg a vidéki uradalmi birtokokban. (Hiába, na, nincs is annál szebb „Aranyalkony”, mint a vidéki béke, a nyugalom, a madárcsicsergés, az óhaza földjének fűszeres illata, a jó magyar töltött káposzta, na meg a sürgő-forgó cselédnép.)
Úgyhogy, félreértés ne essék, mert a sok ezer nemrég ide betelepült nyugati nyuggerrel egyetemben ezek is továbbra is csak simán kihasználnak minket. Jelesül, ezt a szerencsétlen kis hazát építgető és fenntartó igazi magyarokat! Úgyhogy, a legkisebb irigység és rosszindulat nélkül, maradjunk annyiban, hogy egyik gazdasági menekült (ma migráns) sem fizette és fizeti ki eddig az itteni felnevelése és oktatása költségét, hanem az első adandó alkalommal önzően elhúztak nyugatra és egy idegen országot gyarapítanak, meg gazdagítanak. Majd, mikor ott megindul a bajok áradata, úgy húznak vissza, mint a vadliba, aztán csodálkoznak rajta, hogy vallásos imádattal nem esünk rögtön hasra a temérdek pénzük meg az „okosságuk” előtt.
Sokuknak nem is tetszik ez a hűvös fogadtatás, ezek többnyire fordulnak is vissza a már megszokott nyugati új hazába. Újfent itt hagyva az idős, beteg és megalázóan csóró édes szüléiket meg a „hálátlan óhazát”. Utána meg, onnan szörnyülködnek meg sápítoznak, hogy a súlyos létszám- és pénzhiánnyal küszködő egészségügyünk nem viselkedik eléggé méltóan ebben a „minden szar” országban, az itt hagyott, szegény beteg édes szüléikkel. Naná, hogy nem ő viszi ki a beteg szüléit abba tejjel-mézzel folyó Kánaánba, egy magán klinikára kezelni, az alsó hangon is egy milliós fizetéséből, hanem még pofátlanul tőlünk várja el az általa nem fizetett orvosi ellátást. Sőt, némelyik még be is perel minket a fényességes Strasbourgban!
Mondjuk, sok itthoni honfitársammal egyetemben én is sokszor megtapasztaltam már ezt a fajta méltatlan poklot, de én legalább úgy kurva anyázhatok, hogy születésemtől fogva itt gürizek és itt adózok! És azért ez óriási különbség, ugyebár. Ám van egy kurva rossz hírem ezeknek a minket teljesen le és hülyének néző oda-vissza magyaroknak. Az a fene nagy szabadság és jólét már csak csalóka látszat. Mert, hamarosan eljön az az idő, amikor a pompás telivér ló helyett jó lesz majd a rút magyar szürke szamár is.
Csakhogy, akkor már mi is meg fogjuk válogatni, hogy kiket engedünk magunk közé. Mert, egy eddig kurva nagy mellénnyel haza köpködő álmagyarnál számunkra sokkal értékesebb lesz egy sokgyermekes nyugati, aki azért menekül majd ide, mert időközben rájön, hogy nálunk sokkal jobb aránylag csóró magyarnak lenni, mint otthon teljesen kifosztva és állandó félelemben élni. Volt már erre példa, hisz a sváboknál senki sem bizonyította be jobban, hogy idővel igazi magyarokká tudnak válni.
Aztán eljön majd az az idő is, amikor a sok tízmillió néger és muzulmán parazita bevándorló eltartása meg az ukrán pénznyelő automata miatt, szép lassan meg fog szűnni a jó zsíros nyugati nyugdíj is, amire egyes „földi paradicsomokban” már most kezdik hozzászoktatni az őslakós fehér népet. Na, akkor fognak majd szépen, csöndben „haza” somfordálni és nagy rinyálkodva, hazafias húrokat pengetni. Mármint, nekünk az itthon maradt „balekoknak”, hogy a filléres jövedelmünkből eddig befizetett nyugdíjjárulékainkból meg a többi horror adósarcunkból, még ezeket a minket évtizedekig mélyen lenéző, önelégült alakokat is eltartsunk, pusztán honfitársi szolidaritásból! Akkor most ki a sorstalan?
Ha tetszett ez a cikk, talán fontolóra vehetné, hogy adományozzon.
Teljesen önkéntesen dolgozunk. Kérjük, segítse munkánkat.
- Szerző: Horváth András Világ Magyarsága
