Fico elszámoltatja a COVID-vakcinázókat, akiknek „21 ezer ember halála szárad a kezén"

Pandémia

2024. január 19-én Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke beszédet mondott a szlovák nemzetgyűlésben, és bejelentette: kormánybiztost nevezett ki a COVID-„vakcinázás" okozta megnövekedett halálozási arány felelőseinek felkutatására.

Azokat is keresik, akik az orvosi eszközök és a "vakcinák" tömeges és szükségtelen beszerzéséből óriási hasznot húztak.

Robert Fico maga osztotta meg beszédét az Instagram felületén. Magyarra az angol feliratot fordítottuk. Alább a teljes szöveg.

Szlovákia miniszterelnöke

„Hölgyeim és Uraim, a Progresszív Szlovákia és az ellenzék képviselői! Látták a statisztikákat arról, mennyivel nőtt a „vakcinázás” miatt a különböző szív- és érrendszeri események folytán bekövetkezett halálesetek száma? De Önök tagadják, természetesen tagadják ezt, és azt állítják, hogy a „vakcinázás” volt a legjobb dolog a világon.

Mit tudnak arról, hogy mennyi lejárt „vakcinánk” maradt, és mennyi pénzt pazaroltunk el? Mit tudnak az orvosi eszközök és a tesztek beszerzéséről? Önök tisztában vannak azzal, hogy nagyon világosan bebizonyítottuk egy nagyszombati cég kapcsolatát az egyik ellenzéki párt elnökével. (Mit tudnak) A több száz, több ezer millió értékű, teljesen haszontalan vásárlásról?.

Mit tudnak a menedzsmentről? Mit tudnak arról, hogy mi zajlott azokkal a különféle intézkedésekkel kapcsolatban, amelyek véleményünk szerint lényegesen növelték a morbiditást, mint esetleg más országokban. És mindannyian kinevettek más államokat, más országokat.

Kinevették Oroszországot, ahol az orvosok egyéni beteglátogatásának elvére alapoztak, és sokkal jobban kezelték, mint ahogyan azt mi itt Szlovákiában kezeltük. Nálunk 21 ezren haltak meg, amit azzal kapcsolunk össze, hogy a 2020 óta működő kormányok képtelenek voltak kormányozni, és csak a szükségtelen orvostechnikai eszközökkel és gyakran óriási mennyiségű „vakcinákkal” törődtek.

Európai szintről már nem is akarok beszélni. Tudják, hogy nagyon nyitott voltam, és nyíltan elmondtam az Európai Bizottság elnökének is, hogy azok a gyanúk, amelyek vele és a „vakcina”-vásárlással kapcsolatosak – valójában az Európai Bizottság történetének legnagyobb vásárlása volt –, amikor titkos szövegű üzeneteket váltott a Pfizer igazgatójával – ténylegesen –, és amikor erről olyan jelentést írtak és adtak át az Európai Parlament tagjainak – gúnyt űzve belőlük – amely tele volt eltakart szövegrészekkel.

És mi egyszerűen soha nem fogjuk megtudni az igazságot arról, milyen szerepet játszottak a gyógyszergyártó cégek, és hogy valójában ki szervezte ezt az egész cirkuszt a COVID körül.
Ilyen körülmények között, Hölgyeim és Uraim, a Szlovák Köztársaság Kormánya úgy határozott, hogy a kormányprogramba beiktat egy kötelezettségvállalást ennek az ügynek a kezelésére.

A szlovák közvélemény egyszerűen választ igényel, választ igényel a „vakcinázással” kapcsolatban, hogy mi is volt az valójában, miért oltották be az embereket különféle kísérleti „vakcinákkal”, azok mindenféle tesztelése nélkül, miért nyomtak bele mindenféle szert az emberekbe, miért volt az országos tesztelés, ki volt a vásárló, miért vásároltak, milyen mennyiséget vásároltak, mennyi pénzbe került?

És milliárdoknál, milliárdoknál kötünk ki, vigyoroghatnak, amennyit akarnak, mert nem is tudnak mást, mint hogy tiszteletlenséget mutassanak egy más vélemény iránt. Tudják, a demokrácia arról szól, hogy néha tiszteletben kell tartani más véleményeket. Amikor harmadik hete itt vannak, a Btk-ról beszélnek, még csak nem is szidalmazza senki önöket, mi hallgatunk, Önök beszélnek, hát legyenek oly kedvesek, és ha más a véleményünk, tartsák azt tiszteletben, még ha nem is értenek vele egyet.

Ilyen körülmények között döntöttünk úgy, hogy létrehozzuk a kormánybiztosi hivatalt ezeknek a kérdéseknek a kezelésére. A kormánybiztost nemcsak kineveztük a mai napon, hanem fel is hatalmaztuk arra, hogy gyűjtsön információt különböző intézményektől, különösképpen az országos tiszti főorvostól, és kérdéseket teszünk fel az Országos Egészségügyi Információs Központnak.

Annak alapján, ami számunkra elérhető továbbra is tudni akarjuk, hogy mi is történt valójában? Úgy gondolom, hogy Dr. Kotlár, a Nemzetgyűlés tagja kellően tájékozott, és úgy látom, felkészült csapatának összeállítására is.

Megkértem őt, hogy mielőtt bármiféle nyilvános nyilatkozatot tennénk, először tekintsünk át mindent a kormánnyal, és teljes mértékben meg vagyok győződve arról, hogy munkája eredményekhez vezet, amelyeket közzé fogunk tenni, és tájékoztatjuk a szlovák közvéleményt arról, hogy valójában mi is történt a Földön a COVID idején.

Ma egyet tudunk: az előző kormányok teljesen megbuktak a COVID-19 kezelésével, és 21 ezer ember halála szárad a kezükön, és úgy tűnik, hatalmas összeget kerestek különféle orvosi eszközök és „vakcinák” szükségtelen vásárlásán.

Köszönöm szépen."

Robert Fico idézett parlamenti beszédének felvétele itt tekinthető meg:

Ha tetszett ez a cikk, talán fontolóra vehetné, hogy adományozzon.
Teljesen önkéntesen dolgozunk. Kérjük, segítse munkánkat.