A MIÉP elnöke, Csurka István 1998. február 8-án a következőket írta…
(és elhangzott most is, a MIÉP Szent István napi gyűlésén, augusztus 20-án a Turul szobornál…)
”A végső cél a Magyarság kipusztítása.
Nem fegyverrel, nem mérges gázzal, hanem pénzügyi politikával, életlehetőségeink elvonásával, mert kell a hely a másoknak.
Ez a kor, amelyben élünk különösen az, ami ránk következik a jövendő században a Népvándorlás kora.
A színes bőrű, mérhetetlen szegénységben élő, de viharosan szaporodó népek keletről nyugatra, délről északra vándorolnak.
A nemzetközi nagytőke és a bankok elősegítik ezt a népvándorlást, mert ez az érdekük.
Az USA a NATO-n keresztül már beérkezett Európa közepébe, és most a saját igényeinek megfelelően néplerakatot akarnak csinálni Európa és Oroszország között.
Erre pillanatnyilag sajnos Magyarország a legalkalmasabb, mert kasztja – kormányai régen elárulták.
A trianoni határok között Magyarországon húszmillió ember is elfér, de belátható időn belül ebből csak hétmillió lesz a magyar és négymillió cigány, a többi kilenc pedig mindenféle vegyes, akkor Magyarország nemzetközi néplerakat lesz
itt a Kárpát – medence közepén, nagyjából ugyanannak a nemzetközi kozmopolita rétegnek a vezetése alatt, mint ma.Nagyon keserű lesz akkor Magyarnak születni.
Megbélyegzettség, üldözés, megszégyenítés és a teljes Magyar történelem eltagadása lesz az osztályrészünk.
Nyelvünk helyén vartyogást hallhatunk.”
Ha tetszett ez a cikk, talán fontolóra vehetné, hogy adományozzon.
Teljesen önkéntesen dolgozunk. Kérjük, segítse munkánkat.